Csöngettek, fogtam a naplót és bementem a matematika tagozatba. Helyes gyerekek voltak, s az alacsony óraszám (heti kettő vagy három) ellenére jól lehetett velük dolgozni.
Beléptem tehát a terembe, ahol a katedránál már ott állt M. és Sz., és jelenetet (többnyire viccet) adott elő. Kezdő lévén a csoport nem érthetett mindent a szövegből, így aztán a két diák felírta a táblára az ismeretlen szavakat, kifejezéseket. Jót kacagtunk, majd beírtam a jutalom piros pontot, amelyből öt darab jelest hozott a konyhájukra, jóllehet enélkül is simán ötösre álltak. Társaik pontosan tudták, értették a „kis színjáték” helyét és jelentőségét, érdekes ugyanakkor, hogy nemigen éltek ezzel a lehetőséggel!
Viccet félretéve – M. és Sz. nem csak németből jeleskedett: amikor még csak Commodore 64 és Commodore plus / 4 típusú számítógép létezett, a két diák egy-egy nyelvtanító programot írt, s azt be is mutatta nekem egy gépen az iskola egyik eldugott termében. Szigorúan kulccsal kellett nyitni-zárni a helyiséget, a benne lévő masinák pedig ritka (azaz a diákok számára megközelíthetetlen) értéknek minősültek. M. és Sz. szoftverjét a tanításban csak később használhattam, de a szerzők ötletei, számítógépes elképzelései sokat segítettek tanári pályám elején.
Köszönöm!
